Fekszem az ágyban, 10 perc mulva éjjel 1. Odahaza ilyenkor már világosodik, 6 óra különbség van Pennsylvania és Budapest között.
Ez a hét arról szol hogy rendbe tesszük a tábort, hogy puccos legyen mire megérkezik ide 600 gyerek, én pl kezembe vettem a söprüt, és hát lehet hogy hihetetlennek fog tűnni, de kipofoztam egy pavilont. What is ist for? – kérdeztem a felettesünket, aki egy már 12 éve itt a táborban szolgáló lengyel származású pasas, Macek-nek hívják, helyesen kiejtve: macsek. Mondanom sem kell mi cicusnak szólítjuk, ha pedig megharagszunk rá csak azt mondjuk sicc! Kialakultak hasonló sajátos szlengek itt a pár fős magyar közösség körében! Szoval Macsek válasza megerősítette elképzeléseimet, amiket a hatalmas acélhűtőkről és az azokat kezelő fémkarokról alkottam: ez bizony egy fagyispavilon lesz, ahol az amerikai gyerköcök bármikor hozzájuthatnak egy kis ingyen fagyihoz, milkshakehez vagy egy kis hideg gyümölcshöz a kimerítő baseballozást, rögbizést, falmászást vagy motorcsónakos vizisíelést követően… A következtetést remélem sikerült levonni: ezeknek a gyerekeknek ugy ki lesz itt nyalva a –hogyan lehet ezt szépen mondani – seggecskéjük, mint fagyi a tölcsérből. Jó hír, hogy mi is használhatjuk majd a pavilont!
Vacsorára csirkés penne volt, amiben a séf lelke is benne volt. Ma volt az első alkalom hogy felszolgálóként debütáltam, ezt fogom csinálni 9 héten keresztül, napi 3 alkalommal, egész pontosan kb 7x9x3=189-szer. Kaptam 3 asztat, figyelni kell mikor fogy el a tálból a kaja, vagy a neon kék, passonate blue fantázianevű üdítő a kancsóból, illetve a Sali, és cserélni ha igy történik. Lényegében egy zsurkocsival kell szaladgálnom a konyha és az asztalok között több kollégámmal, élveztem, jo hangulatban telik a munka a sok lengyel és magyar társaságában! Mosogatni is kellett kicsit ipari géppel méghozzá, szerencsére macsek hozott nekünk egy kis dinnyét, munka helyett isteni volt elharapni pár szeletet. Így született az elméletem hogy miért hívják angolul melone-nek: „Jól jön egy kis melóne, ha úgy érzed, hogy meló-ne!” A konyhán mexiói séf és csapata keseriti az életünket, szívatásképpen megkostoltattak velünk/velem egy extra csillis mexikói szószt, nem ismerve erős pista függőségemet…ccc szerencsétlenek! egyelőre nem szimpik senkinek, idövel talán megkedveljük a digókat.
Kicsit dobáltuk még a rögbilabdát, sétálgattunk, hallgattuk a röfögő hangot adó békákat, este pedig sztorizgattunk a faházban, amit itt bunk-nak hívnak. A napot egy, a szobán keresztül szaladó egér zárta, jaj.
