2010. július 14., szerda

It's a beautiful day

A kedd reggel borúsan indult féltünk, hogy elmarad a Skinner-es fürdőzés, és attól mégjobban hogy a Woodstock-i koncert is füstbe megy. Skinner falls a viszonylag sebes Delaware folyón helyezkedik el, ahol mi fürödtünk az egy rafting pálya 10 méteres szakaszára hasonlít, melyet fenyők és régies házak öveznek. De menjünk vissza kicsit. Skinner előtt a busz tudta hova kell kanyarodnia,betértünk ugyanis egy boltba némi beachrevalóért, ahol megláttam életem eddigi legszebb hűtőjét, ami egy a heineken reklámból ismert sörgardrób, elnem tudnám mondani mennyi féle sörtével! Amerikai cimboráink segítettek kiigazodni az „ale” és „lager” rengetegében. A pénztáros még elkérte az útlevelet, hiszen csak akkor lehet ameikában sört venni ha az igazolványban X >= 21.
A folyóhoz érkeztünk ahol ugy 40en lehettünk összesen. A helyi lakosok rendkivül élelmesek, ugyanis napi 5$-ért traktorgumi belsőt adnak bérbe hogy az emberek raftingolhassanak kicsit a folyón.

mi nem béreltünk.

Kifeküdtünk a sziklákra, és élveztük a nyarat, sörrel borral barbacue-val, ugráltunk, sodródtunk az árral a szó szoros értelmében. Majd eleredt az eső, de mámoros állapotunkban ez csak még hangulatosabbá tette a strandolást. Vicces volt a bikini és az esernyő együttesének kontrasztja ezen a gyönyörű napon. (kép) Nagyon jól éreztem magam.







Hazatérve a táborba megaludtam egy órácskára, hogy ne a woodstock-i koncerten kelljen. 6kor pedig elindultunk. Woodstock innen 40 percnyire van, a bejárathoz kisebb kocsi sor állt amit a seriffek terelgettek, végül sikerült jó helyen leparkolni. Jegyünk még nem volt, de hamar megoldódott a probléma amikor a jegyüzér odalépett és akciós 40 doláros áron adta a Dave Matthews band jegyeket. Ez után megtalált minket a gomba üzér is, és a hippisre batikolt pólót áruló üzér is. Láttunk igazi szakadt hippiket, és veterán woodstockos embereket is, akik a ’69-es woodsock fesztivál emlékeit jöttek felidézni. (kép) A szípad a völgyben volt, melynek domb oldalán több tízezer ember hallgatta Dave Matthews-ék elsöprő koncertjét! A szigetes koncertekkel ellentétben ez jó 3 óra hosszát tartott. A tömeg felett mariuana felhő gomolygott, az emberek nagy része levegő helyett füvet szívott, a bandát pedig többször is visszatapsolta a közönség! Hatalmas koncert volt, és még hatalmasabb volt az érzés hogy ottlehettünk Woodstockban.
Ez volt életem egyik legszebb napja.