2010. július 24., szombat

securi T


Nnna, elérkezett a következő bejegyzés ideje. Levelek és telefonok ezrei érkeztek hogy mi az újság miért nem irok már jópár napja. Asszem eljött a tapasztaltabb táborozók által emlegetett mélypont. Ennek én örülök mert innen már csak jobb lesz minden, a legtöbben már az utazgatást várjuk, mindenki lázasan foglalja a repjegyeket a kaliforgiába, miamibe vagy buszjegyet washington new york között, mert elővételben minden sokkal olcsóbb. Szoval a mélypontrol annyit hogy fos volt az idő az elmult napokban, sokat esett, nekem pedig egy rosz lépéstől még a bokám is szó nélkül kiment, de a doki ma azt mondta hogy nyugi vissza fog az jönni, várom..addig is adott rá jeget.
Tegnap beraktak szekuri-T-nek a főkapuhoz mert a többi őr-ült, mármint a kocsiban mert az egyiknek elkellett mennie postára, a másik kórhouseba vitt egy gyereket a harmadikat meg kirugták mert sörözött. A lényeg hogy 4 cimborámmal ki lettünk választva szekus helyettesnek,mindezt egy kis plusz fizetésért. Ez azt jelenti hogy a fentihez hasonló esetekben kiülünk a főbejárathoz, és ki be engedjük az autókat. 3 féle páciens érkezhet:
1. a táborban dolgozók, counselorok akiknek van belépőkártyájuk.
2. delivery, vagyis szállítmány a raktárba, illetve csomag az irodába. A raktárba kamionostul hozzák a junkfoodnak valót, heti több kamionyni rakomány érkezik, hiába 1000 ember sok kólapuskasültkrumplit pusztit el. Szoval öket el kell utbaigazitani hogy hol mi merre, és a raktárhoz tessékelni, és remélni hogy nem fegyvereket hozott, amivel mészárlás veheti a kezdetét.
3. Visitorok: két féle van, egyik a gyerekét jön látogatni, a másik pedig potenciális vevő a következő nyárra nézve. Az utóbbit az igazgatóság illetve a tulajdonosság vezeti körbe a tábor hatalmas területén, és győzi meg hogy a csemetéjének ez lesz a legklasszabb tábor jövő nyáron a sok ezer közül. egyfajta promóciós túra. A közös a két féle visitorban, hogy jaguárnál gyengébb kocsival nemigen érkeznek.
Szóval ez a három látogató érkezett eddigi sheriff praxisom alatt,melyet a bejárat melletti bódéban ülve töltöttem tegnap de az idő nagy részében olvastam, aludtam és megnéztem egy filmet, méghozzá mi másról mint az amerikai kajaiparról. Ajánlom, érdekes: Food.inc a címe. http://www.youtube.com/watch?v=5eKYyD14d_0