Goldfield, a szellemváros

Annak hogy csak késő este sikerült vegasba érni jó oka van. Út közben beérkeztünk egy helyre, ahol rozsdásodó antik teherautók, bányagépek és szakadt faházak voltak, olyanok amit a western filmekben láttam eddig. Welcome to Goldfield! Alig pár ember mászkált az utcán, a nézelődést egy útszéli árusnál kezdtük, aki szikla darabokat árult és aranyat. Hogy miért árult köveket? Mert Goldfield egy aranybánya,vagyis az volt egészen a 40es évekig, amikor kimerültek a bányák. Néhány helyi ember az aranyláz korszakát próbálja felidézni, ezért árult követ az emberünk a számos retrowestern üveg, fegyver és ékszer mellett. Az aranyláz végén az emberek elhagyták a várost, és a 20.000 fős létszám mára 300 főre apadt. Goldfield mára szellemváros lett. Az épületek megmaradtak eredetiben, a kocsma és a börtön egy western film díszleteit idézi.















Rövid de állleesős városnézés után, találtunk egy elhagyatott boltot, ami mint kiderült valakinek a háza. Cramer és Angela lakik ott, összeismerkedtünk velük.

kezdetét vette egy majd másfél órás sztorizgatás a város és a környék iletve Nevada történetéről. Elmesélték hogy Goldfieldben házat építeni nem nagy dolog, bárki bármikor bármiből – igen még sörösüvegből is – építhet magának házat minden engedély nélkül. Ezen kívül bárki szerezhet engesélyt arany bányászásához, mindössze 100 dollárt kell lerakni évente a koncesszióért amiért egy adott területen kedvünkre bányászhatunk. Hallottunk Curchillről a 70 éves öreg bányász, aki még mindig kijár a folyóhoz aranyat mosni és ezt meg is tanitja szivesen az érdeklődőknek. Sajnos vele nem tudtunk randizni de a fent említett kereskedőnél befizettünk gyorstalpaló aranymosás tanfolyamra, és íme az eredmény, saját kezűleg mosott arany:



Az aranynak itt megmaradt, mint fizetőeszköz, azt mondta Cramer hogy az aktuális világpiaci ár feléért a „piszkos” arannyal lehet fizetni, cserébe árut fegyvert, szolgáltatást és házkörüli munkát szoktak kérni/adni. (Fűnyírást azért nem mert emlékeztetőül a sivatag közepén vagyunk, ahol lehetetlen például fűvel fával megcsalni valakit mert nincs, helyette homok és sziklák mndenfelé) Van aki vegasba viszi a talált aranyat és eladja ékszerésznek. Vegas egyébként a szellemvárostól 150 mérföldre van. Goldfield helyszíne volt néhány filmforgatásnak is, mutattak régi képeket, egészen régieket is a 30as évekből. Régen keresztül ment itt az egész USA-t behálózó vasútvonal, mára pedig kocsi nélkül lehetetlen közlekdni, se vonat se busz, ha leragad a kocsi a sivatagba akkor ott is maradsz egy darabig – figyelmeztetett Angela.


Cramer a hadseregből nyugalmazott ember, meéslt a közvetlen szomszédságban lévő 51-es körzet rejtélyes ügyeiről. Állítólag lelöveik azt aki belép a titkos katonai területre, ahol elvileg földönkívüliek is megfordultak már – ki tudja. A lövöldözésről még annyit hogy itt bárkinek lehet fegyvere, és van is, Cramer több száz puska tulajdonosa, kezünkbe adta egyik puskaporral működő kedves darabját. Sőt megjelent puskával a kezében egy pasas aki épp galambra lövöldözni készült, és állitólag néha lakomát is csap belőlük vacsorára. Mert itt a galambok nem szotyit és szemetet esznek, hanem a természetből táplálkoznak, így azt mondják finomak. Felmerült bennünk a gondolat mi van ha lelőnek, viszik a kocsit a pénzünket, és soha de soha senki nem jön rá hogy valahol a semmi közepén holtan fekszünk a sivatag homokjában. De ez a gondolat hamar elszállt Cramerék hihetetlenül kedvesek, önzetlenek, kaptunk egy kupac nevadai szuvenírt, háhlnk jeléül pedig vásároltunk pár üveg retro üditőt, root beer-t olyat, amiket a westernfilmekben isznak a lövöldöző cowboyok a szalonban. Miután kimerültek a bányák akkor határozott ugy nevada kormánya hogy legalizálja a szerencsejátékot,
Goldfield igazán klasz hely volt, visszamennék még, talán egyszer felhúzok egy házat, ások majd egy kis aranyat és elverem vegasban. A kihalt város egykori fénykorára csak a börtön elé kirakott kőtábla emlékeztet.